BERIO Webáruház

+36309687315

info@berio.hu

 

Baba úszógumi

8termék 18

Baba úszógumi

 

A babák biztonsága a strandokon is fontos a gondos felügyelet mellett is. A baba úszógumival bátran ismerkedhetnek a vízzel a kisebb babák is, amelynek kialakításánál az elsődleges szempont a biztonságosság, de a kényelem és a baba figyelmének és a jól láthatóságnak is szerep jut. Az elsődleges eszköz a beleülős úszógumival bátran és szabadon mozoghat a vízben a baba, de nem pótolja a gondos odafigyelést.

 

A kisbabák már az anyaméhben is a magzatvízben ringatózva töltik idejüket, melyet sokáig nem felejtenek még el. Szinte kivétel nélkül minden babára nyugtatólag hat a víz jelenléte, később pedig a mozgás felfedezésekor a pancsolás játékot és vidámságot csempész minden fürdetésbe. Érdemes egészen kicsi kortól kezdve vízhez szoktatni a gyermekeket, hiszen az úszás egy számos szempontból hasznos testmozgás, melyet a kisgyermekek tudnak a legkönnyebben elsajátítani. Segítségükre van a nagyjából fél éves korig jelen lévő, úgynevezett „búvárreflex”, mely során elzárják orrnyílásukat, és szájukat is becsukják, amint víz alá kerülnek.

A baba úszógumi biztonságossá teszi a kisbaba fejlődését egy olyan sokoldalú fejlesztő közegben, mint a víz, hiszen az nem csak fizikailag fejleszti a kicsit, hanem lelki és szellemi fejlődését is elősegíti.

Amennyiben szeretnénk elősegíteni kisbabánk testi és lelki fejlődését, mindenképp használjuk ki a baba úszógumi nyújtotta lehetőségeket. Fejlődése mellett garantáltan szórakoztató és minőségi idővel tölthetjük meg fiatal éveit, hiszen a strandolás során is kiváló segédeszköz a baba úszógumi, de akár beltéri medencékben is használhatjuk.

A baba úszógumi 3 hónapos kortól használható biztonságosan, és egészen 36 hónapos korig biztosíthatja gyermeke számára a biztonságos strandolást, vagy amíg ki nem növi.

A kisbabában biztonságérzetet kelt a vastag párna, mely gondoskodó karként öleli körbe, a dupla légkamra pedig a szülők számára is megnyugvást ad, hiszen biztonságosabb, mint a korábban használt, egy légkamrás verziója. Mindemellett a baba úszógumi ülése hosszabb, és tartósabb, mint korábban, így az alacsonyabb súlypont miatt lényegesen nehezebb a kisbabának felborulni az úszógumival.

 

Biztonsági figyelmeztetés

A baba úszógumi nem minősül mentőövnek, gyermek mentőmellénynek, semmiképp sem hagyja felügyelet nélkül a babát baba úszógumiban a vízben! Erősen javasolt felnőtt jelenléte használat során!