BERIO Webáruház

+36309687315

info@berio.hu

 

Játszószőnyegek, oktatószőnyegek


Játszószőnyeg

Az újszülöttek ahogy megérkeznek világunkba, rögtön meg is kezdik annak felfedezését. Minél több inger éri a fejlődés kezdeti szakaszában, annál gyorsabban tapasztalhatjuk meg gyermekünk érzelmi és kognitív fejlődését egyaránt.

Mivel az újszülöttek az első hónapokban hátukon fekszenek, így nehezen veszik észre azt, ami körülöttük van, figyelmük a fölöttük lévő dolgokra korlátozódik. Ezért is lehet előnyös egy olyan játszószőnyeg, mely játékhíddal van felszerelve, hiszen a játékhídról lelógó színes játékok folyamatos ingerként mozgásra ösztönzik, különböző alakjuk és színeik pedig élénkítik a baba fantáziáját, mely hozzájárul a mentális fejlődéséhez.

A játszószőnyeg hídjáról lógó játékok egyszerűen levehetők, így babakocsiban és kiságyban is biztosítják a szórakozást a baba számára.

Teljes biztonságban tudhatjuk benne a kisbabát, hiszen több szempontot figyelembe véve került megtervezésre a játékszőnyeg:

  • Anyaga kifejezetten bababarát, emellett puha, és kényelmes

  • Mosógépben is mosható, amivel biztosíthatjuk a baba számára, hogy mindig higiénikus környezetben pihenhessen, játszhasson. Lényegesen egyszerűbb takarítani, mint a padlószőnyeget, így akárhova lerakhatjuk, hogy lefoglalja a babát

  • Peremes kivitelezése garantálja, hogy a baba akkor se csússzon, guruljon le a szőnyegről, mikor már élénkebbé vált mozgása

  • Nincs rajta olyan részlet, melyet a baba lenyelhetne, vagy olyan rögzítés, mely felsérthetné bőrét

A játszószőnyeg nagy segítség lehet a szülőknek, hiszen a folyamatos ingerek mellett a baba könnyen leköti magát, míg a szülők hétköznapi teendőiket végzik. Ráadásul könnyen áthelyezhető a ház egyik pontjából a másikba, így mindig ott lehet a szülő közelében.

Akár már újszülött kortól kezdve használható, játékhíddal egészen 5 hónapos korig ajánlott, azonban a leszerelhető játékhídnak köszönhetően nem csupán egyszerűvé tehetjük szállítását, de a későbbiekben is színtere lehet babánk fejlődésének, szórakozásának.

Mivel szállítása is egyszerűen megoldható, idegen helyen is másodpercek alatt megszokott környezetet biztosíthatunk a kisbaba számára, ahol könnyen megnyugszik, lepihen. Ezen kívül akár kültéren is bátran használható, hiszen mosógépben egyszerűen tisztíthatjuk, de ha nem szeretnénk fűre helyezni, terítsünk alá egy nagyobb plédet. Ilyen esetben mindig fokozott körültekintéssel figyeljünk oda rá, hogy hova helyezzük. Legyen egyenletes talaj, és semmire ne rakjuk rá, hiszen ez sérülést is okozhat!

Összefoglalva tehát a játszószőnyeg kényelmes és biztonságos környezetet biztosít a baba számára, hogy fejlessze kézi és motoros készségeit, javítva ezzel mozgáskoordinációját, miközben játékosan felfedezi a különböző formákat és színeket.

A babának a mozgó, színes hangokat is adó dolgok nagyon izgalmasak, így a játszószőnyeg is a babák nagy kedvencei. Az élénk színekkel készült szőnyegek is ezzel a céllal készülnek, és a célja a baba figyelmének lekötése az ébrenléti időszakokban.

Az utolsó trimeszterben a kismamáknak a babaszoba berendezése az úgynevezett fészekrakó ösztön a kedvenc időtöltése. Hogy mi kerüljön a babaszobába, arról eltérőek a vélemények, azonban arról, hogy a funkcionalitáson kívül legyen eléggé színes és impulzív abban mindenki egyetért.